Az Afrikát hosszában átszelő Tour d' Afrique a világ leghosszabb kerékpáros teljesítménytúrája. A 2006-os túra január 14-én startolt. Szanyi Gergő személyében idén, a túra történetében először, magyar résztvevő is van a közel negyvenfős mezőnyben. A tervek szerint az oldal hetente frissül a négyhónapos túra alatt.
     Aktuális pozíció
A GTS-Datanet műholdas kommunikációs eszközének segítségével.
Január
Január
2006. január 31., kedd - 18. nap

Tudom, hogy otthon zajlik a jég a Dunán meg a Sajón, hogy mínusz tíz fok van, és legalább kétóránként mindenkinek be kell ülnie valahova egy forró csokira, máskülönben lefagy, és leesik az orra vagy a füle, mégis el kell hogy mondjam: itt meleg van. Néha piszkosul meleg.

Mikor ezeket a sorokat írom, este tíz múlt, a sátorban huszonhat fok. Reggel Dongolában tizenkilenc, napközben harmincnégy-harmincnyolc, és volt aki negyven fok fölötti h?mérsékletet is mért.

Az elmúlt évek tapasztalata szerint Szudán a Tour d’Afrique egyik legmelegebb szakasza. A tavalyi 52 fokos versenynap is a Kartúmból Etiópia felé vezet? szakaszon esett.
Így búcsúzom én a januártól.

Táv: 109 km
Átlagsebesség: 19,2 km/h
Menetid?: 5:39


2006. január 30., hétf? - 17. nap pihen? Dongola-ban

A tegnapi igen kimerít? nem-versenynap után hatalmas alvás következett. Nagyszer? érzés volt kipihenten ébredni, anélkül, hogy reggel kapkodni kellene. A pihen?nap persze nem azt jelenti, hogy a lábát lógázza az ember, mindenkinek fel kell készülnie a következ? hétre. Egyre okosabban, ahogy gy?lnek a tapasztalatok. Randy eddig adott haladékot, holnaptól be kell férni a dobozba, nem maradhat ki semmi. Azt hiszem, a civil ruhákból kevesebbet teszek majd be, de a takaró kell.

A legfontosabb dolog a mosás, a teregetés és a kerékpár karbantartása, én els?ként mégis a város felé vettem az irányt. Pár háztömbnyi séta után találtam meg a vegyesboltot, ahol beszereztem a reggelinek valókat. Kenyeres csomag, ezúttal hat darabos, tonhal Thaiföldr?l, és a legjobb, egy nagy doboz friss joghurt! Teljesen ki voltam éhezve rá. Persze egy khartumi tejipari vállalat terméke. Isteni! Megköszöntem az ajándék csokoládét, majd a táborba visszaérve jól bereggeliztem, a nap meg sütötte a hátamat.

Ez után már nem várhatott a mosás, féltem, nem száradnak meg a ruháim, de a száraz leveg? és a folyamatosan fújó meleg szél eloszlatták az aggodalmam.
"Zuhanyozás" a locsolócs?b?l, jobb híján az udvaron, pár lépésre az épp forgató helyi TV stábtól. Kicsi bénázás még van ezzel a nemszabadhogyvizeslegyen kötéssel a bal lábszáramon.

Na, azóta gépelek, és már sötét van. Este pakolás, és talán egy shoarmát is sikerül szereznem vacsorára valahol. Holnap indul a menet Khartumba. Öt nap. Vagy hat. Nem mindegy, már csak a tiszta gatyák száma miatt sem.


2006. január 29., vasárnap - 16. nap

Nos, Randy kihirdette, ma nem versenyzünk, együtt haladunk, ugyanis a Dongola-ba vezet? út során több logisztikai akadályt le kell küzdenünk. Ezek közül az els? egy nyílt sivatagi átkelés, ahol az egymást csak kis szögben keresztez? útvonalak más-más irányba vezetnek, és az alternatív ösvénynek t?n? utak nem, vagy nem mindig vezetnek vissza a f? ágba. A Nílus sem kísér minket jobbról, hanem óriás kanyart vesz, és tulajdonképp mi épp ezt az ívet szeretnénk levágni. Mithat vezet minket.

Mithat szudáni, ennek ellenére komolyan, sportszer?en teker, felszerelése, ruházata, biciklije sokkal inkább hasonlít a miénkre, mint a helyiekére. Megtudtam, ennek az az oka, hogy ezeket korábbi TDA-soktól kapta, biciklije pedig egy baleset utáni roncs volt, Randy, és egy másik szerel? javítgatta ki, hogy használható legyen. Lila Raleigh-jén több utólagos hegesztés is látható, ami nem csak ett?l egyedi az országban.

Mithat jó fej, hogy nevét megjegyezzük, maga mondja: Mud Head, Mud Head. Mindig szervez, mindenkihez van egy jó szava, fejvéd?t nem hord, azt még biztos nem kapott, és papucsban hajt. Sárga meze egy kanadai versenyt hirdet. Szeretne egyszer Fokvárosig eljutni a csapattal, de onnan, mint mondja, ezer dollár a repül?jegy vissza, amit nem tud kifizetni.

Mithat magabiztosan és komoly tempóban vezetett át minket a huszonöt kilométeres sivatagi szakaszon. Kereszteztünk egy magasan a szint fölött vezet?, még épül? földsánc csatornát, aminek a túloldalán egy zöldell? kertekkel övezett város terült elénk. Itt sajnos több órás kényszerpihen? következett, mire mindenki és más úton érkez? járm?veink is befutottak. A legtöbbünk ezalatt a közeli boltok kínálatából válogatva kenyeret, datolyát, mangót, narancsot, csokoládét ebédelt. A kenyér nagyon finom. Egy zacskóra való lapos kerek pita ára 100 dínár, csak van ahol három, van ahol hat darab kerül a zsákba.

A város hatalmas, átkelni rajta gyötrelmes. A poros utcákon nagy a tömeg, elfáradtunk, mire kiértünk a Nílushoz. Dieder a pulzusmér?jét, én a napszemüvegemet vesztettem el ezalatt. Újabb órákba telt, mire megjött a komp, de aztán már pöfögtünk is a túlpartra, magunk mögött hagyva a Núbiai-sivatagot, útban a Szahara felé, ahol még legalább negyven kilométer vár majd még ránk.

Táv: 92 Km


2006. január 28., szombat - 15. nap

Szép sivatagi nap. Vagy száz falun hajtottunk keresztül. Több boltot is találtunk, így sok kólaszünetet tartottunk. Mikor az egyik boltban az eladó nem tudott visszaadni az ötszáz dínárosból, mondta, nem gond, igyak csak, hisz' meleg van, szomjas vagyok. Próbálkoztam, hogy akkor veszek az ital mellé egy telefonkártyát is, de mondta, épp kifogyott a kártyából, de ha fel akarok valakit hívni, használjam az övét nyugodtan. No jó, akkor inkább odaadtam neki a közöttünk is legkedveltebbnek számító csokis-mogyorós energiaszeletemet, így köszönve meg a vendéglátást.

Egy palack üdít? 100 dínár, ami körülbelül 90 forintnak felel meg. Az üvegpalack 350 ml-es. Dínárt érkezéskor a vámhivatal várójában váltottam egy helyi pénzváltónál, aki leült mellém, és a galabiája különféle rétegeib?l varázsolta el? a kisebb-nagyobb pénzkötegeket, meg a számológépet. 1 USD 230 dínár. Eddig 500 dínárt költöttem, mert nem volt hol, és nem volt mire többet kiadnom.

A szelet nem lehet megszokni. Ma délután is óriási szélben kellett sátrat állítani. Bosszantó megfázásom miatt különben is kissé levert, rosszkedv? voltam, így nagyon zavart, hogy amire nem teszek egy tonnás követ az egyszer?en elszáll, és nem látok semmit, és csikorog a homok a fogam alatt. Végül csak felállt a sátor, belekerültek a holmik, és úgy ahogy voltam, poros biciklis szerelésben, biciklis cip?vel a lábamon el is aludtam, úgy egy-két órára, ami nagyon jót tett!

Ébredés után kitaláltam, hogy meg kellene mászni a szomszédos, a táborhoz legközelebb fekv? furcsa kúp alakú hegyet, amib?l több is sorakozott a horizonton. Társam is akadt, így Emivel kettesben vágtunk neki a huszonöt-harminc perces útnak, az er?sen errodált, töredezett sziklás felszínen. Emin gumipapucs, rajtam szandál. Remek! De a csúcson szédületes panoráma és óriási szélvihar várt minket. Egy szélvédettebb zugba húzódva kezdtem el a m?szerem szerinti kétszáz méteres magasságból fotózni. Már majd'lement a nap, mire elindultunk vissza. Lefele kicsit kockázatosabbnak t?nt, de gond nélkül leértünk. Pont id?ben, mert a nagyonhúsosnemtudommégmis spagetti már várt.

Vacsi után a zürichi bringás, egyébként orvos srác, és John-n?vér konzíliumot tartottak a sebesülésem fölött, és egybehangzóan állították, megmaradok. Új kötés, antibiotikum, és már alhatok.

Táv: 76 Km
Átlagsebesség: 16,4 Km/h
Menetid?: 4:30


2006. január 27., péntek - 14. nap

Nem tudom, Szudánban létezik-e Talált Tárgyak Hivatala, de ha igen, akkor bizonyára külön osztály foglalkozik az elvesztett gumipapucsokkal. Míg Egyiptomban a teherautók lerobbant abroncsai, illetve a felgyújtásuk után maradt drótkupacok, és autóroncsok szegélyezik az utakat, itt az elvesztett lábbelik a jellemz?k. El?ször azt hittem, közülünk esett le valakinek a papucsa a porba, de a huszadik után ez már nem t?nt valószín?nek. No persze. Itt szinte csak teherautók közlekednek, és a személyszállítás is csak ezek platóin valósul meg. Mindenki fenn zötyköl?dik hátul, és id?nként lerázódik ez-az. Leginkább a gumipapucs...

A forgalom változó. Leginkább gyér ezen a vidéken. Napi 3-5 autóval számolhatunk, ami nekünk bicikliseknek kedvez?. A mai út során is többször választhattunk: f?út vagy falvak. A "f?út" a házaktól távolabb halad, így érdemes a bels? utakat választani. A vidék is, az emberek is egész mások, mint Egyiptomban. Itt a házak fallal körülvett egyszintes épületek, látszólag kívül is, belül is tiszták, rendezettek, lakóik nyitottak, kedvesek. Angolul kevesebben értenek, de jellemz?, hogy meghívnak a házukba, legalább egy teára. Egyikünk a meghívást elfogadva, még le is tusolhatott az egyik lakásban, szappant és tiszta törölköz?t is kapott.

Randy úgy döntött, hogy az egyik városhoz érkezve nem vágunk át rajta, mert nehezen megoldható hogy ne tévedjünk el, inkább megkerültük azt. A reptér mellett kellett elhaladnunk, de egyszer csak azt vettem észre, hogy egy hatalmas szám és mindenféle csíkok mellett kerekezem el, és az út is valahogy jobb min?ség? lett. Igen, ez a reptér. A kifutón végigtekerve nem kell aggódni, hogy rajtunk landol valaki, mert a repteret már vagy negyven éve nem használják. Így is érdekes, az elhagyott, ajtó és ablak nélküli épület a maga két-három helységével.

Táv: 95 Km
Átlagsebesség: 16,3 Km/h
Menetid?: 5:46


2006. január 26., csütörtök - 13. nap

Ez a nap nem jól indult. Nem tartottam be a szokott menetrendet, el?bb reggeliztem és csak kés?bb kezdtem bepakolni. Aztán nem akartak a cuccaim beférni a dobozba, úgy ahogy el?z? nap, és a sátor is állt még. Ekkor derült ki, hogy az új menetrend szerint a verseny addig nem startolhat, amíg az egyik, vagy mindkét teherautó ki nem gördül a táborból. Ehhez viszont az is szükséges, hogy az összes doboz fent legyen rajtuk. A helyzet: rám vár az összes versenyz?. Kínos.

Nagyon hatékonyan bepakoltam, lebontottam, összecsomagoltam egy percen belül a sátrat is. Közben a vizes kulacsokkal megpakolt bicikli felborult, és kicsit megütötte a lábam, de a pakolást nem hagyhattam abba. Minden a helyén, mehet a menet. Ja. Ekkor vettem észre, hogy bekövetkezett az, amit a legkevésbé szerettem volna. Megsérültem. A bicikli borulásakor a nagy lánctányér olajosan meredez? fogai öt centiméter hosszan átvágták a b?römet. Szóltam Johnnak, az ápolónknak, hogy dolga lesz velem. Randy a túravezet?nk is meglátott, odalépett.

- Tudsz így versenyezni?
- Igen.
- Akarsz kerékpározni?
- Persze!
- Jó, indulunk!


Kigördültek a teherautók, elhúzott a mez?ny. Maradt John, én, Thrisa és Todd, a szerel?, aki szöszmötölt még valamin. John pedig munkához látott. Különféle praktikus eszközökkel kitisztította, majd nyolc fémkapoccsal összefogta a sebet. A fotós ilyenkor mit tesz? Dokumentál! :-)

Kötözés és fél órával a start után már nyomába is szeg?dtem a többieknek. A délel?tt folyamán többeket beértem, és együtt ebédeltem a nálam egy órával korábban indult Vonk-ékkal.

Az egész napos terepbringázás sokkal inkább élvezetes, mint siralmas. Persze itt-ott fáj, meg ráz, meg dörzsöl, de kárpótol az élmény. Sziklák, hegyek, laposok váltják egymást, sziklakatlan után óriási terek nyílnak. Soha nem láttam még ehhez foghatót!
Jó éjszakát!

Táv: 86 Km
Átlagsebesség: 14,6 Km/h
Menetid?: 5:55


2006. január 25., szerda - 12. nap Wadi Halfa – Setna

Méghogy nincsenek utak Szudánban! Vannak. Csak borzasztóan rosszak.

Burkolat nincs rajtuk, homok és k?, nem más. A legjobb kifejezést egyikünk Afrika térképének jelmagyarázata adja: Earth-road, azaz Föld út. Igen, ahogy kialakult, csak itt járnak autók is. A járm?vek kerekei keresztirányú bordákat alakítottak ki, egy méteren kett?t-hármat, és ezeket vagy telefújja a szél homokkal, vagy nem. Mindkét eset rossz. Vagy pattogunk a bordákon, sebességfügg? frekvenciával, vagy elakadunk a homokban. Naponta ötvenszer. Fárasztó.

Jókor jön az ebéd, épp elegem van. Megváltozott a menü. Az egyiptomi fetasajot, szalámit, mogyoróvajas-juharszirupos pita váltotta fel. Kanada, mi? :-)

Kicsit izgultam, hogy rám esteledik, és nem érek be id?ben, de a Nap még magasan járt mikor megláttam a célzászlót. Els? éjszaka a Núbiai-sivatagban.

Táv: 53 km
Átlagsebesség: 11,8 km/h
Menetid?: 4:20


2006. január 24., kedd - 11. nap Wadi Halfa

Még napfelkelte el?tt ébredtem a hajón. Kicsit mászkáltam a fedélzeten, majd ahogy felt?nt Abu Szimbel, II. Ramszesz temploma, felkelt a nap is, hogy megfelel? megvilágításba helyezze azt. Ekkorra többen el?bújtak a csapatból is, sütkéreztünk a hajó orrában, amit id?r?l id?re, nem tudni miért, vízzel árasztottak el különböz? szelepeken keresztül.

Felrecsegett a megafon: mindenkinek kell legyen útlevele! Mindenkinek kell legyen útlevele! Nem mintha bárki feljuthatott volna iratok nélkül a hajóra, de a szabály az szabály, ekkor lehettünk a határon.

A délel?tt még utazással telt, és csak kikötés után kezd?dött a hosszas ügyintézés a szudáni határon. Már a hajón fel kellett sorakozni, hogy személyes kérdésekre feleljünk két hivatalnoknak. Ezután következhetett csak a pakolás. Biciklik, csomagok, mind a mólóra. A hivatali épületeket épp csak látjuk a távolban.

A Tour d'Afrique összes csomagját egy els? ránézésre nagynak t?n? teherautóra pakoltuk. Csatárláncban adogatva fel mindent teljesen megtöltöttük a teret, de kés?bb már szerencsére csak a táborban rakodtunk le, a beharangozott tételes vámvizsgálat elmaradt.

Több kérd?ív kitöltése, az el?zetes vízumdíjon felül fejenként 33 dollár befizetése, és némi várakozás után Wadi Halfánál a Tour d'Afrique belépett Szudánba. A várakozás során, minden szabályt áthágva, az egyetlen választhatót, f?tt babbal töltött pitát rendeltünk, annak ellenére, hogy jól láttuk a konyhát.

A móló betonja volt az utolsó szilárd burkolat, keskeny kerekeinkkel viccesen egyensúlyoztunk a homokban, és érkezés után az els? dolgunk a kerékpárok átalakítása volt. A merev villát egy Bomber Z2-es teleszkóp, a WTB országúti slicket pedig a "minél nagyobb annál jobb" elvet követve a 2.1-es NanoRaptor váltotta.

Az ország ezen részében nem aszfaltoztak, s?t, állítólag a Khartum-Etiópia szakasz építését is Etiópia finanszírozta, hogy Szudán tengeri kiköt?jét könnyebben elérhesse.

A sportpályán (igen, itt is) végre találkozhattunk az African Routes csapatával, akik kísérni fognak minket egészen Fokvárosig, megfelel? háttértámogatást nyújtva csapatunknak. Mint megtudtam, tizenkilenc napja indultak, hogy váltott sof?rökkel elérjék Wadi Halfát, és a következ? több mint száz napot velünk töltsék. Érkezésüket hatalmas dízelmotorok dübörgése, és a mi ujjongásunk, éljenzésünk kísérte.

A szokásos eligazításról kicsit elkéstem, mert épp a sportpálya egy félrees? helyén egy m?anyag palackból "zuhanyoztam", egymillió csillag fényénél.


2006. január 23., hétf? - 10. nap Asszuán

Kés?n ébredezett a csapat, nyugodt pakolászás, majd reggeli következett. A mai táv csak 10-15 km.

A táborból a hajóig szigorú rend?ri kíséret mellett csoportosan haladtunk. Eközben át kellett tekernünk az asszuáni öreg és a nagy gáton is. No photo, no photo! - kiabálják, és a nagy gát el?tt pedig állj, nem mehetünk tovább.

Egy civil ruhás helyi er? nem érti, hogy kerülhetett ide ötven kerékpáros csak úgy, mikor ez teljességgel szabályellenes! Húsz percig tartott, mire vad indulatok közepette felemelkedhetett végre a sorompó. Haladtunkban egy egész szakasz gázmaszkos egyiptomi kiskatona masírozott el mellettünk, és láthatóan nem voltak valami jól. Állati meleg volt a bringákon is.

Tizenöt kilométer megtétele után értük el az állomásépületet, amit öt évvel ezel?tti itt jártamkor a hajnali sötétségben elhagyott romnak véltünk, de most látszott, m?ködik, itt rakodják vagonokba a Nasszer tavon érkez? árukat.

Megkaptuk a Szudán felé hetente induló menetrendszerinti járatra szóló hajójegyeinket, kiléptettek bennünket Egyiptomból, majd következett, amit elképzelni is nehéz, a rakodás. Teherautók érkeztek, roskadásig pakolt taxik, furikok, hogy a hihetetlen mennyiség? holmit, alkalmi hordárok tömege cipelje a hajóra, ami mindent és mindenkit elnyelt.

A kerékpárjaink a fedélzet fels? szintjére kerültek, nekünk els? osztályú kabin jutott. Itt az els? osztályt a kabin puszta léte jelentette. A kétszemélyes hálófülkékben az a bizonyos mávos kosz borított mindent, nem zárható ugyan, de örülünk. Gyors helyzetfelismerésemnek köszönhet?en még ablaka is van, és nyugatra néz, legalábbis a hajó majdani haladási irányát tekintve.

A fedélzeten és az alsóbb szinteken a tranzit utasok százai hevertek egymás mellett, egymáson, szerteszét. Az élelmesebbek csomagokból kis kuckókat építettek. Voltak viszont olyanok is, akiket a hajó?rség penderített ki vackukból, mert akadályozták a forgalmat vagy az irányítást, vagy csak úgy.

Beindult a két dízelmotor, alkonyat, mire indulunk. A kantinban kimerülten huppantam le a zöld m?b?rrel párnázott pad egyik végére, és már egyáltalán nem zavart, hogy a f?tt babból, pitából, és f?tt tojásból álló menühöz nem kaptam ev?eszközt. Ettem, mint mindenki körülöttem, kézzel a tányérból.


2006. január 22., vasárnap - 9. nap Edfu-Asszuán

Sportpálya és sportpálya között is van különbség. Az edfui "libalegeltet?" után meglep? volt az asszuáni stadionhoz érkezni, amit könny? volt megtalálni hatalmas lámpáival, és lelátóival. Itt nem is a játéktéren, hanem a szemközti kempingben vertünk tanyát.

Melegvizes zuhany, mosási lehet?ség. Remek!

Délután betaxiztunk a városba, internetet és a bazárt kerestük. Az internetszalon a magasabb 10 fontos óránkénti árakon dolgozik, viszont a számítógép és a monitor állvány is vörös gránitból készült, mi másból...

Szárítókötél, csipesz rendben, cipzár a thermo mezhez megvan, valamiféle sajátos gatyamadzag a gumipók helyett oké, és egy ronda, de vastag, hatalmas takaró szintén beszerzésre került. Úgy éreztem, ez kell, hogy otthonossá, komfortossá tegyem "lakásom".

Sapkákra is alkudtunk Diederrel, sikeresen: egyet negyvenért, majd kett?t hatvanért, végül a tízdolláros is elég volt a kett?höz. Jó is lett volna a bolt, ha Dieder az övét nem hagyta volna a taxi hátsó ülésén a visszaút után. Eh.

Kés?bb megtudtuk, a kemping szomszédságában is van egy vegyesbolt, van csipesz is feleannyiért, de ott biztosan nem kalauzol végig tényleg kedvesen az egyik üzlet tulaja, végig kecskeméti "barátn?je" névjegyét mutogatva, és nem hallom azt a szimpatikus és egyenes ajánlkozást az egyik utcán a bazárban, hogy helló miszter, mi segítünk elkölteni a pénzét! Így azért sokkal jobb volt.

Táv: 110 km
Átlagsebesség: 26,3 km/h
Menetid?: 4:20


2006. január 21., szombat - 8. nap Luxor-Edfu

Szép, nyugodt nap. Sok fotót csináltam a biciklir?l. A viszonylag rövid táv miatt korán Edfuba értünk. A sátorban kicsit megint elaludtam, így kocsira pattantunk, hogy elcsípjük a Hórusz-templom téli nyitva tartását.

Öt perccel a kassza zárása el?tt érkeztünk, annak ellenére, hogy áldozatai lettünk egy olcsó kis trükknek, amit a turistákkal szokás eljátszani. Láthatóan nem voltunk még célunknál, de a kocsis egyszer csak közölte: vége. Persze mi megegyeztünk, hogy a templomig megyünk, de hiába. A bakon ül? 12-13 éves fiú, csak ült és pislogott.

Ekkor egy másik "segít?kész" kocsis odaugrott, hogy majd ? elvisz minket újabb öt fontért. Hiába mondtuk neki, hogy mi ezzel a kocsival mennénk inkább, ? csak mutogatott, meg hadonászott, hogy finito, értsük meg, a lónak vége. És csakugyan, akkor vettem észre, hogy a szerencsétlen befogott állat, csont és b?r.

Lepattantunk, de a nyomásnak ellenállva, gyalog indultunk tovább. Segít?nk egy darabig még mellettünk hajtott, gy?zködött bennünket, hogy ilyen, meg olyan messze van a templom, de nem szálltunk fel. A három meg öt kilométer ötszáz méterre csökkent ezáltal.

Igen, ilyenkor kell ideérkezni! A legszebb alkonyati fényekkel várt minket Hórusz temploma. Az elégedettségi index csak emelkedett, mikor kiderült, hogy az Emeco szakácsai csirkével vendégelnek meg bennünket. Mondtam, hogy sok lesz, de nem számított. Egy fél csirke mindenkinek!

Táv: 115 km


2006. január 20. péntek - 7. nap (Pihen?)

Egy napunk van Luxorban, hogy a szükséges ügyeket (mosás, elemtöltés, beszerzések) el tudjuk intézni, illetve, hogy a környék nevezetességeibe bepillantást nyerjen, akinek van rá ideje.

Most délután fél három van, és még csak a reggeli miatt mozdultam ki a szobából... délben. Fázom, mert csak 15 fok van, de be kell írnom a naplót, és már egy csomó képet átméreteztem a site galériájához.

Mára ennyit, mert indulnom kell, internetet, bazárt keresni, különben hiába dolgoztam, és hiányozni fog sok minden a csomagomból. Holnap Edfu, holnapután Asszuán az úti cél, ahol hajóra szálunk, hogy a Nasszer-tavon átkelve, Wadi Halfánál belépjünk Szudánba.

Új képek az egyiptomi szakaszról >>

2006. január 19. csütörtök - 6. nap Qena-Luxor

A Qena-Luxor szakasz nem a teljesítmény szempontjából volt érdekes számomra. Megváltozott a táj, és az elhagyott, kietlen vidéket egy zöldell?, burjánzó nyüzsg? világ, a Nílus völgye váltotta fel.

El?bb csak egy-két iparvágány, gyár, majd lakóházak és virágzó gazdaságok t?ntek föl. Csapatunkat sok-sok kilométeren keresztül folyamatos éljenzés, hangos gyerekzsivaj kísérte.

Kiabáltak, integettek, ha visszaintegettem akkor még jobban kiabáltak, és még jobban integettek. Így ment ez egészen Luxorig. Az egyik résztvev? azt mondta, hogy híres filmcsillagnak érzi magát. Igen, az valami hasonló érzés lehet. És csak integetünk szorgalmasan. A karjaim fáradtabbak, mint a lábaim, és valójában csak csöndre vágyom igazán.

Az út egyik oldalán egy csatorna, a másikon cukornád ültetvények. Az aratás folyik, a betakarított terményt, különféle járm?vekkel - szamárkordéval, traktorral, kisvonattal - szállítják el a raktárakba. A gyerekek rohannak a kocsik után, és a lerángatott botok végét meghámozva rágják az édes rostokat. Mindenki cukornádat rág. Mi is.

Luxorban végül a Reiziky Camp ad szállást mindannyiunknak, többekkel együtt én is szobát vettem ki, hogy a szükséges módon feltölthessem az akkumulátorokat, és ágyban aludni is kellemesnek bizonyult.

Táv: 91 km
Átlag: 25 km/óra
Id?: 3:36

2006. január 18., szerda - 5. nap Safaga-Qena

Ez egy kimondottan nehéz napnak számított. Komoly emelked?k, szembeszél, de lássuk csak sorjában.

A Safaga-ban a Vörös-tenger partján töltött éjszaka után kett?s rajtot írtak el? a szervez?k. A rend?rség nem engedte a versenyz?ket egyesével ki a városból, így együtt kellett kitekernünk a nyugati ellen?rz? ponton túlra, ahol megejthettük a hivatalos startot.

A mai etap els? negyven kilométere hegymenet. A tengerszintt?l több mint hétszáz méter magasra kellett ezalatt felkapaszkodni. Ez sok. Próbaképpen a versenyz?kkel együtt startoltam, el?bb az els?, majd a második pelotonnal, húsz kilométer után viszont már egyedül haladva.

Közben felt?nt, hogy valami miatt nagyon féltenek bennünket, sokkal több rend?rautó cirkált az utunkon, mint eddig, és figyelmeztettek, a forgalom sajátosságára is, miszerint itt a turistabuszokat is csak csoportosan engedik át, így ha járm?vet hallunk a hátunk mögött, lehet, hogy nem egy, hanem akár tíz, vagy húsz is jöhet egymás után. Mondják: az "incidens" miatt, de hogy mi volt az, nem derült ki.

A sziklák,-laposok között kapaszkodva elképzeltem, ahogy az ifjú Luke Skywalker elhúz mellettem homokfutóján... és csakugyan, a Star Wars ezen jeleneteit valóban errefelé forgatták. A Red Sea Mountains átszelésével négy hónapra búcsút mondtunk a tengernek.

Qena el?tt húsz kilométerrel, az útszéli szivattyútelep jól trágyázott kertjében verhettünk sátrat, és ha nem is egyszer?en, de egyik kézzel az elérhet? szivárgást befogva, a másikkal pedig a locsolócs?t sebesen hadonászva egy csodás, frissít?, de nyilvános fürd?zéssel frissültem fel, a teherautósof?rök és más utazók der?je által kisérve. Holnap irány Luxor!

Táv: 132 Km (140 Km)
Átlagsebesség: 22.8 Km/h
Id?: 5:40

2006. január 17., kedd - 4. nap

Ma a korábbi napokkal ellentétben, csak tizenöt percet késtem a startról. Alakul!

A mez?nyt?l nem sokáig voltam lemaradva, hamarosan ugyanis nagyobb csoportot találtam az út szélén. Kiderült, hogy megtörtént az els? baleset. Többen csoportban tekertek, mikor két egymást el?z? kamion érte utol ?ket, és az egyik, a csoport bal oldalán haladó lány vállát meglökve, betaszította ?t a többiek közé, ahol az ír sráccal karambolozva elesett.

A kormányuk üt?dött össze, és ez elég is volt a bukáshoz. A teherautó hátsó kerekei keresztülhajtottak a bicikli els? részén. Szerencsére, csak azon, így néhány horzsolás, és egy törött els? kerék a negatív mérleg. Mindenki meg volt szeppenve, magam is sokáig t?n?dtem az eseten. Az a pár horzsolás semmi!

A délután gyorsan elszaladt beszélgetve, versenyezgetve hamar beértünk. Safaga tengerparti kisváros, ahol többen szállodában vettek ki szobát, mások pedig a tábori lét sajátosságaival ismerkedtek tovább.

Diederrel, a belga sráccal megkerestük az "internetszalont", ahonnan csak hosszú órák múlva, már csak sötétben szabadultunk. Vacogva siettünk vissza a táborba, ahol az eddigi legfinomabb vacsora várt minket.

Táv: 95 km
Id?: 2:51
Átlag: 33,5 km/óra

2006. január 16., hétf? - 3. nap

No, igen. Kissé elbíztam magam a délel?tt folyamán, hogy ugye megy ez, nincs semmi gond, a nyeregben felegyenesedve a legnagyobb áttételben különösebb meger?ltetés nélkül tudok 40 km/óra körüli sebességgel haladni.

Aha, csak mikor a déli frissít?állomáson leszálltam a biciklir?l, derült ki, hogy akkora hátszél fúj, hogy a lábunkon is nehezen tudunk megállni. Repült a szalámi, borult a karkadé, mindenki a busz szélárnyékában megbújva ebédelt, kissé vacogva.

Az ideális feltételeknek megfelel?en dél után nem sokkal rendre befutott mindegyikünk. A falkákban kóborló nagytest? egyiptomi kutyák kitartása beállíttatott velem egy 61 km/órás sebességi rekordot erre a napra. Köszönet érte!

Táborunk tengerparti, elhagyott terep, így három nap megfeszített kerékpározás után lehet?ség nyílt fürdeni. Irány a Vörös-tenger, ami az évnek ebben a szakaszában nagyon hideg. A helyzetet nehezítette a még mindig tomboló 40-50 km/órás északi szél. De a felfrissülés mindenért kárpótolt, hiába a babaápoló kend?ket a babáknak találták ki, nem kerékpárosoknak – állítom, nem nyújtanak megfelel? komfortérzetet.

Táv: 110 km
Átlagsebesség: 31 km/óra
Menetid?: 3:30

2006. január 15., vasárnap - 2. nap

A tegnapihoz hasonlóan, ma is hosszabb volt a táv, mint azt Randy, a túravezet? beharangozta. Mint kés?bb megtudtam, ennek az az oka, hogy a busz, amivel a szakaszok távjait mérték pontatlanul számlálja a kilométereket. Rosszul esett megint az a plusz 10-15 km.

Majdnem összehoztam az els? bukást, szerencsére eléggé lelassított a mély homok, amibe véletlen belehajtottam, így nem történt nagyobb baj, csak a kormányom kellett újra beállítanom.

Az út szélén félelmetes, kiégett, vagy felgyújtott, elhagyott autóroncsok árválkodnak szerte Egyiptomban. Kicsit ijeszt?.

Óriás széler?m?vek jelzik, hogy ha dán segítséggel is, de gondolnak az alternatív energiaforrásokra is. Másrészr?l pedig még a teljesen elhagyott, önm?köd? antennaállomásokon is több robbanómotor üzemel, a megfelel? energiaellátás lokális biztosítására.

A 2. napi szakaszon mért adataim:

Táv: 161 km
Átlagsebesség: 28,3 km/óra
Menetid?: 5:38


2006. január 14., szombat - 1. nap

Reggel a kairói Cataract hotel el?tt nagy nyüzsgéssel indult a nap, mindenki pakolt, nyújtott, melegített, szervezkedett. A buszba rakodtuk az összes csomagot, csatárláncot alkotva. Aki nem akart fázni a kilenc fokos hidegben, az jobban tette, ha beállt a sorba. A kéreget? zenészeket nem zavarta a nyüzsgés, csak húzták, a legnagyobb tumultus közepette is.

Együtt, csoportosan vezettek fel minket a starthelyre a piramisok tövébe. A Szfinx közelében felállított transzparens el?tt elkészült a hivatalos csoportkép is. A megbeszélt id?ben egy egyiptomi tisztségvisel? indította a mez?nyt: trí-tú-van-start! Indulunk.

Húsz méteren belül elakadtunk, egy zárva felejtett kordonban, így a piramisokat újra megkerülve, még mindig csoportosan tekertünk át a városon. Egymástól elhúzni majd csak külterületen szabad. Instrukció: egyenesen, majd a Vörös-tengernél jobbra!

Az egyiptomi rend?ri biztosításon, hivatalos kíséreten sokat mosolyogtam, ugyanis a kerékpáros mez?nyt rend?rileg felterelték az egyik autópályára, így a napi távból kb. 120 km-t a pálya leállósávjában karikáztam. Jó, forgalom nem nagyon van, de azért mégiscsak...

A Vörös-tenger partján vadkempingezünk. Tengerszint feletti magasságunk öt méter. Útközben a borovicska kifolyt a dobozban, sajnos mind, a sátram így most leginkább egy pálinkaf?zdére emlékeztet.

Vacsora közben egy róka szaladt el a lábam mellett. Lefekvés el?tt méretezgetek még egy kicsit képeket.

Az 1. napi szakaszon mért adataim:

Táv: 141 km
Átlagsebesség: 26,4 km/óra
Menetid?: 5:20

Képek Ferihegyr?l és a kairói gyülekez? helyr?l, a Cataract hotelb?l >>

Képek a startról, a terepr?l, és a rend?ri kíséretünkr?l >>

2006. január 13.

Este vacsorával egybekötött hivatalos eligazítás a Níluson, amelyen az egyiptomi Idegenforgalmi Minisztérium részér?l is köszöntöttek bennünket. A társaság nagyon vegyes: egy-két srácról lerí, hogy igazi pedálgép, a többség azonban amat?r.

Megnyugvással tapasztaltam, hogy a túlpakolás problémájával nem csak én küzdök, bár az is kiderült, hogy vannak olyanok is, akik már hetek óta a red boxokkal treníroztak. Egy svájci pár azt mesélte, hogy ?k direkt kiutaztak Kanadába, hogy személyesen érdekl?djenek a túráról, és méretet vettek a két dobozról is. (Az egyik dobozban a napi felszerelésünk utazik, a másik dobozban tárolt cuccainkhoz azonban csak hetente jutunk hozzá.) Miután hazamentek, legyártották a dobozokat kartonból, és tesztelték, mennyi csomagot hozhatnak magukkal.

2006. január 12.

Összeszereltem a bringát, nagyon kafa!

Érkeznek a többiek is, összeismerkedtem többek között Henry Golddal, a kanadai Tour d’Afrique Alapítvány elnökével. Kiderült, hogy szlovákiai származású, a mamája még magyarul is tud.


Henry Golddal


2006. január 11.

Hajnali fél háromkor futott be a gép Kairóba. A repül?téren a szálloda szakácsa várt rám. Én vagyok a Cataract hotelben az els? Tour d’Afrique-os.

Ismerkedem a technikai eszközeimmel. Inicializálok, particionálok, szóval a hotel villanyszámlájának megduplázásán vagyok. A küls? hdd-t sikerült beüzemelnem, az egyik Lumix akku kuka, a m?holdas telefon kemény diónak t?nik.

A szobámból látszanak a piramisok.

2006. január 10.

Este tizenegykor indul a repül?, addig b?ven akad még elintéznivaló. A legkomolyabb vásárlások az utolsó fél napra maradtak: vettünk egy laptopot (a kölcsönbekapott sajnos csak hálózatról megy, és nem jártam sikerrel az akku csere ügyében), két digitális fényképez?gépet (egy Lumix FZ 30-at, mint els? számú gépet és egy Canon PoweShot A 610-et, mint backupot – remélem ez utóbbira nem lesz szükségem), valamint egy 60 GB-s winchestert. Éva és Borcsa a gyógyszerekért és a skorpiócsípés elleni szérumért rohangált, Csin pedig a laptopot készítette fel az útra.

A négy hónapra való cuccom végül két hatalmas hátizsákba és egy kis zsákba fért bele, plusz természetesen a bicikli. A repül?jegyem 30 kilóra szólt. Az mérleg nélkül is nyilvánvaló volt, hogy ezt jócskán túlléptem, de hogy 50 kilóval, az, hidegzuhanyként ért. Pontosabban inkább az fájt hirtelen, hogy egy plusz kiló 4000 forintba kerül a Malév kairói járatára. A poggyász pluszba annyiba került volna, mint a repül?jegyem Kairóba illetve vissza Fokvárosból.

A jegyintéz? hölgy javasolta, hogy keressünk csomag nélküli utast. Nem t?nt túl reálisnak, hogy Kairóba bárki is csomag nélkül utazna, ez nem Frankfurt vagy London, ahova egy napra is kiugorhat valaki tárgyalni. Az istenek azonban utamba küldtek két angol lányt, akik Budapesten nyaralnak, és csak néhány napra készültek „leugrani” Kairóba. Mindezt kézipoggyásszal. Rögtön kaptak t?lem 30-30 kilót ajándékba :)

2006. január 9. du. 6 óra

Megvan, aláírtuk a szerz?dést a GTS-Datanettel! Nem fordulok vissza Nairobiból :)
Biciklivel Afrikában - Szanyi Gergő © 2006